A héten volt hír, hogy Fehéroroszországban a vasárnapi elnökválasztást követő tüntetések folyományaként lekapcsolták az Internetet. Ez elég drasztikusnak tűnik, de érdemes átgondolni, hogy mihez kezdenél egy olyan helyzetben, amikor nincs Internet.
A tavasszal ránk szakadt vírushelyzet miatt szinte megszűntek a személyes kontaktusok a munkában, és azok tudtak a felszínen maradni, akiknek volt, vagy gyorsan sikerült kialakítani egy online működést. De mi lenne egy olyan válságban, amikor pont az online tér szűnik meg. Persze ez innen nézve elképzelhetetlen, érdemes lehet végiggondolni.
Mit kapcsoltak le?
Érdekes kérdés, hogy mit is jelent pontosan, hogy lekapcsolták az Internetet? Itt ugye több lehetőség is van. Az egyik a területi korlátozás, tehát csak országon belül működik, kvázi intranetként. A másik lehetőség, hogy bizonyos kommunikációs portokat korlátoznak, például a weboldalak által használt 80-as portot.
De mivel Fehéroroszországban a cél, hogy az ellenzéket elzárják a szervezkedés lehetőségétől, az valószínűsíthető, hogy úgy ahogy van, lekapcsolták az egészet területi és kommunikációs port korlátozással együtt.
Ezt erősíti meg az is, hogy külföldi tudósítók úgy publikálják az anyagaikat, hogy átmennek egy szomszédos országba, és az ottani internettel elküldik a megírt, vagy képi anyagaikat.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
Sajnos ennek az intézkedésnek – bár kétségtelenül megfelel a fő célnak – komoly következményei vannak az üzleti életben. Gondold végig, hogy a saját vállalkozásod, vagy azok a vállalkozások, akikkel kapcsolatban vagy, milyen online eszközöket használ(hat).
Online időpontfoglalás, online készletnyilvántartás, felhő alapú CRM rendszer, online hirdetések, online számlázás, email, de még lehetne sorolni a sort. Látszik, hogy szinte minden vállalkozást érintene egy teljes internet leállás. Ez egyet jelentene a teljes gazdaság leállásával!
Magánszemélként is érinthet mindenkit. Nincsenek közösségi oldalak, híroldalak, okos otthonok védelmi funkciója korlátozódik, nincs email, de még egy e-receptet sem lehet kiváltani, ami egészségügyi kockázatokat jelent.
Mit tehetünk ellene?
Látszik, hogy egy ilyen leállás, amikor nincs Internet, akár a gazdasági szereplőknek, akár a magánszemélyeknek komoly károkat okozhat. Azt gondolom, két olyan lehetőség van, amit érdemes megfontolni, hogy elkerüljük az ilyen helyzetet.
Az egyik, hogy vállalkozóként olyan működést alakítunk ki, amely megfelelő redundanciákat biztosít egy leállás esetére. Érett vállalkozások éppen ezért üzemeltetnek saját szervereket, mert így gyakorlatilag gyárkapun belül van a felhő, ami egy belső hálózattal bármikor elérhető. Ez biztosítja a termelés folyamatosságát, de azért így is hiányozhatnak a rendszerből kritikus elemek, például a vevőszerzés.
A másik megoldás inkább megelőzés jellegű. Tegyünk meg mindent azért, hogy egy olyan országot építsünk, ahol fel sem merül a gondolat, hogy a hatalom lekapcsolja az Internetet!
The post Mit tennél, ha lekapcsolnák az Internetet? appeared first on Kerzo Blog.
Source: Legfrissebb blog bejegyzések
Ha tetszett a bejegyzés, akkor kérlek nyomj egy „Tetszik”-et, és oszd meg ismerőseiddel!